"Folyamatosan eltöprengek, hogy van-e értelme. Csak gondolkodok, mást nem teszek, és mindig oda jutok, hogy szeretem. Miért? Bárcsak tudnám... Eddig jobban akartalak szeretni. Most nem akarlak, nem csak azért, mert nem érdemled meg, hanem mert belepusztulok, hogy nem tudok másra nézni. Hiába nézek rá akárkire, nem látok benne semmit. De ha rád nézek, akkor meglátok mindent. Annyira nem érdemled meg... annyira, de annyira meg kéne, hogy vesselek. De közben megőrülök érted. Mindent megbocsájtok, mert olyan hülye vagyok, hogy nem tudok nélküled élni. De ha tudnék, se akarnék… mert mindenhogy szeretlek, bármit teszel, bármit mondasz, mindenképp oda vagyok érted."